Meglévő kert átalakítása úgy tűnik mindig kicsit nagyobb kompromisszummal, vagy több munkával jár. A meglévő beton járda teljes feltörését azonnal lehúztuk az opciók közül.
Több ötlet is felmerült. Az eredeti elképzelés egy gránit szegéllyel határolás és sötét andezit vagy bazalt zúzott kővel feltöltés volt. Itt több problémába is ütköztünk. Ha szélesítünk (70-80cm-re), akkor miként? Alábetonozással vagy sem. De a legnagyobb gondnak a szintemelkedés tűnt. A beton járda már önmagában is néhol a fű szintje felett végződött pár centiméterrel, kaviccsal való feltöltést nem tudtam elképzelni a szintek elcsúszása miatt.
Következő lépés a különböző térkövek latolgatása volt, ebben az esetben a szinteltérés már elfogadható kompromisszumnak tűnt, de ezzel is adódtak problémák. Leginkább nem passzolt a képbe, ráadásul a beton járda helyenként meg volt süllyedve, azzal a helyzettel is foglalkozni kellett volna.
Már ott tartottam, hogy megszüntetjük valamiképp ezt a járdát, de a ház kinyúló tetőszerkezete miatt ez a járda leginkább egy verandaként üzemel, télen-nyáron lehet mezítláb is szaladgálni itt, mivel a legritkább esetben ver csak ide be az eső, és ez jó dolog. Arról nem is beszélve, ha a kert hátuljából előre kell menni a garázsba, akkor ez a legrövidebb út egyértelműen.
A verandákat nézegetve jutottunk el a japán engawa ötletéig. Az engawa, amennyire megértettem eredetileg a belső, tatami és ablak közötti, keskeny fa padlót jelentette és az en pedig a kültéri folytatást, de a két fogalom mintha keveredne már (JAANUS: engawa magyarázat).
Több fajtája is létezik (a fa padlók lerakásának függvényében), nekünk a hosszában padlózott (kure-en) változat tetszett jobban.
![]() |
kure-en, forrás: wikipedia |
További érdekesség a talapzatkövek és fa lábak használata, ami egyből megdobogtatta a szívem.
forrás: Hyakusho blogja |
Az engawa tűnt a tervezett kertbe legjobban integrálható megoldásnak. Arról nem is beszélve, hogy így külön történetet is kapott a veranda, hiszen a szárazkert fölé nyúló fa stég azt az érzetet kelti a szemlélő számára, mintha a ház úszna a vízen. (A murva a stég alatt tűnik el.)
Előtte-utána
A veranda vagy fa stég alapjaiban változtatta meg a ház és a kert megjelenését. Örülök, hogy ebbe az irányba mentünk el - a gyerekek pedig egyenesen imádják... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése